Dudás Laci

Az első meghatározó élőzenei élményem 8 évesen volt, 1988-ban. Éjféli misén ültem, és nagy ámulattal csodáltam a szentmisén játszó több fős csapatot. Ott határoztam el, hogy én is gitározni fogok.

Az éneklés is gyerekkoromra nyúlik vissza: templomi darabokban kisebb- nagyobb szerepek, majd néhány sikeres énekverseny. 

 

Ének | Gitár | Dalszöveg

A gimis évek alatt autodidakta módon kezdtem gitározgatni és tagja voltam az iskolai kórusnak. Ekkortájt érintett meg a Republic zenei világa. Ezért sem véletlen, hogy amikor összeállt az ős VF, Tomival többnyire Republic dalokat játszottunk garázsunkban. Igazi öröm zenélés volt, és azt gondolom, ez azóta is megmaradt.

Akkoriban kezdtem dalokat írni, így szépen bővült a repertoár, és a feldolgozások mellett, egyre több saját szerzeményt is kezdtünk játszani.

A zenélés, mint új szerelem sajátos természetességgel simult bele családom mindennapjaiba, hála életem másik felének, Orsikának, aki először zenekari fotósként, majd koncertszervezőként lett tagja a mi kis csapatunknak.